Vérző szerelem - 1. A vég csak a kezdet

Túl sokat nem árulnék el a történettel kapcsolatban, csak annyit, hogy a történet a 4. évad után kezdődik. Az összefoglaló hamarosan olvasható lesz a Tartalomnál, és ezzel együtt a szereplők is kiegészül.

Főbb szereplők/párok: Bamon és Klaroline + Willow/Angel... Természetesen a többiek is szerepelni fognak benne, mint Stefan, Elena, Silas, és fontos szerepük lesz, de a párosítás még nincs eldöntve. Talán Stelena lesz a végén, talán nem. A döntés, csak rajtatok áll. Rátok bízom. Ehhez elég annyi, hogy szavaztok a bal oldalon található szavazásnál. 




1. A vég csak a kezdet

Lassan véget ér az augusztus, de a nyár még mindig tombolt ezen a kora délutánon. A forró napsugarak perzselőn égetett és aki tudott, menekült a hőség elől. Vagy otthon maradtak, vagy strandra mentek, hogy lehűtsék felhevült testüket.

Jeremy Gilbert is így tett, aki inkább az udvarházban maradt, mert nem akart egy újabb napot azzal tölteni, hogy azt nézze, miként enyeleg Damon és Elena, akik egész nyáron mást sem csináltak, csak turbékoltak. Szexeltek, ettek, aludtak. Szexeltek, ettek, aludtak. Ezt csinálták éjjel-nappal. Mindent és mindenkit figyelmen kívül hagytak. Barátaik egyre gyakrabban maradtak távol a Salvatore otthontól. Elena mindig lemondta a közös programokat, ezzel állandó csalódást okozva nekik, akik most már egyáltalán nem keresték nővére társaságát. Minden megváltozott a nyáron, és ez a vadásznak egyáltalán nem tetszett.

Három hónap telt el azóta, hogy visszatért a halálból, és kezdetben minden rendben ment. Mindenki örült visszatérésének, főleg Elena, aki repesett a boldogságtól, mert újra maga mellett tudhatja öcsét. Hetekig elválaszthatatlanok voltak. Be akarták pótolni az elvesztegetett időt, de Damonnak ez nem tetszett. Ezért egyre gyakrabban szított veszekedést a testvérek között. Megvolt győződve róla, Jeremy nem örül annak, hogy nővére őt választotta és nem a testvérét, Stefant.

Először Elena nem hitt Damonnak. Nem akarta elhinni, hogy öccsének nincs ínyére választása. A boldogság, mely oly hosszú, hónapokig tartó szenvedés után végre rátalált. Végül sikerült elérni azt, amit mindig is akart. Elena egyre kevesebb időt töltött vele és barátaikkal, míg végül már egyáltalán nem is beszéltek egymással. Teljesen eltávolodtak egymástól. Jeremy csak Caroline-nak köszönheti, hogy tud Elena jövőbeni terveiről. A főiskoláról, ahova mindketten jelentkeztek, és mindkettejüket felvették, ahol szobatársak lesznek, egy ismeretlen lánnyal együtt.

Jeremynek rettenetesen fájt nővére hirtelen pártfordulása. Ami még ennél is jobban fájt neki, az Bonnie, aki egyik napról a másikra hirtelen eltűnt. Hetek óta nem jelent meg előtte, pedig ő jelentette számára az egyetlen vigaszt, aki segített neki abban, hogy ismét betudjon illeszkedni az élők világába, mely nehezére esett az első pár hétben. Azonban Bonnie, Elena és a barátaik segítségével sikerült ezt is átvészelnie.

A vadásznak egyre nehezebb volt titokban tartania a boszi halálát. Főleg most, hogy úgy tűnt, Bonnie végleg eltűnt az életéből. A gyász, a bánat és a depresszió egyre nagyobb erővel hatalmasodott el rajta, és ezért nem volt könnyű fenntartania a látszatot, miszerint minden a legnagyobb rendben van. Leveleket írogatni Elena-nak és Caroline-nak halott kedvese nevében, hogy ne keltsen gyanút bennük, miért nem jelentkezett már hónapok óta.

Elenát sikerült továbbra is becsapnia. Nem sejtett semmit, de nem is foglalkozott sokat a gondolattal. „Túlságosan el van foglalva azzal, hogy kielégítse Damon minden szeszélyét, vágyát, szükségét.” Gondolta keserűen Jeremy. Ellenben Caroline kezdett gyanakodni, mert egyre gyakrabban, több és nehezebb kérdéseket tett fel, amire már maga Jeremy sem tudott válaszolni. A vámpírlány megpróbálta ezt szóba hozni nővérének, de Elena figyelmen kívül hagyta, és egy kézlegyintéssel elintézte a dolgot, mondván biztos bepasizott, és nincs ideje arra, hogy velük foglalkozzon, a barátaival. Ezt olyan nemtörődően, olyan érzéketlenül mondta, hogy ezzel még Jeremyt is megdöbbentette, aki úgy érezte, mintha tört döftek volna a szívébe.

Caroline, hasonlóan a fiúhoz, megrökönyödve figyelte és hallgatta az eseményeket. Elenát, aki ezek után eltűnt Damonnal és magukra hagyták őket, figyelmen kívül hagyva mérges kiáltásaikat, megjegyzéseiket. Jeremy dühös volt rá, de hálás is volt, mert elsősorban neki köszönheti azt, hogy a szőke lány felhagyott a kérdezősködéssel, de tudta, sokáig nem tévesztheti meg őt. Különösen azért, mert érezte, nem sokáig bírja magában tartani az igazságot. Főleg akkor, ha Bonnie hamarosan nem ad „életjelt” magáról.

Milliónyi érzés kavargott Damon Salvatore lelkében. Mérhetetlen boldogság, az elégedettség érzése, mert végre magáénak tudhatja azt a nőt, akit a szíve legmélyéről szeretett. Mindemellett végtelen szomorúságot is, mert fájdalmat okozott testvérének, aki mindig segített neki, kiállt mellette, nem számít mi történt kettejük között. Abban reménykedett, a távolság jót tesz öccsének, és végül megbocsát neki, de keserűen csalódnia kellett.

Meg volt döbbenve, mikor testvére visszatért az udvarházba. Még aznap este, hogy megszabadult Silas testétől, de örült is neki. Bízott abban, minden rendben lesz közöttük, ám szinte azonnal szertefoszlott minden reménye. Nem számított arra, öccse ugrálni fog örömében, amiért Elena végül őt választotta. Azonban arra se, ami ezután következett. Teljesen figyelmen kívül hagyta őt. Nem szólt hozzá, nem nézett rá, mikor beszélt hozzá. Levegőnek nézte őt és Elenát is, aki megpróbált beszélni vele. Bocsánatot kérni, de ő figyelemre se méltatta őket, mintha nem is léteznének.

Stefan, az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedett, ami nem lenne meglepő, ha figyelembe veszik a nemrég történt eseményeket. Azonban, öccse olyan dolgokat tett, melyek eddig nem voltak jellemzőek rá. Még akkor sem, mikor élete legsötétebb időszakát élte át.

Minden éjszaka más és más nőt hozott haza. Néha többet is, és egy percig nem zavartatta magát, mikor betoppant a nappaliban, ahol épp Elena és Damon a kandalló előtt élvezték az együttlétüket. Stefan ügyet se vetett rájuk. Egyszerűen odament a kanapéhoz, helyet foglalt, míg a szőke hajú, kék szemű, karcsú, telt idomú lány kuncogva hozzálépett, mire az öccse ördögien elvigyorodott, majd megragadta a derekánál és az ölébe rántotta.

A hideg futkosott végig Damonon, mikor Stefan egy pillanatra rájuk nézett azzal a jeges tekintetével. Az arcán a gonoszság és önelégültség tükrözödött, míg a titokzatos lány a nyakát csókolgatta, keze pedig azon dolgozott, hogy levetkőztesse öccsét. Stefan ekkor már Elenát figyelte mélyrehatóan, majd csábítóan, hívogatóan végignyalt ajkain. Kezével erőteljesen belemarkolt szeretője fenekébe, mire ő szenvedélyesen felnyögött és még vadabbul csókolni kezdte, keze pedig a nadrágja között matatott.

A döbbent vámpír haragosan nézett öccsére, mert tudta, szándékosan provokálja őket. Főleg Elenát, aki megrökönyödve, megállás nélkül zihált, majd kirohant a szobából, mikor a barna hajú vámpír átadta magát a gyönyörnek. Élvezettel, hörögve hátradobta a fejét, amint a titokzatos lány magába fogadta partnere kemény ágyékát. Damon nem mert szerelmére nézni, aki mérgesen rohant el mellettük, mert félt attól mit látna, de orrát így is megcsapta a frissen elszabaduló könnycsepp illata.

Ez volt az első alkalom, azonban nem az utolsó, mikor Damon házon kívül töltötte az éjszakát. Többnyire reggel tért haza, ahol Elena már türelmetlenül várta, és megállás nélkül faggatta. A vámpír szó nélkül tűrte a kihallgatást, de nem válaszolt neki, mert félt attól, amit a lelke legmélyén már tudott, de nem mert szembenézni vele.

Félt attól, hogy olyat mond szerelmének, ami talán visszafordíthatatlan következményekkel járna. Végül, ezek az egyoldalú beszélgetések vad, dühös szexbe csaptak át, ami alkalmanként félbeszakadt Stefannak köszönhetően, aki hívatlanul, kopogás nélkül lépett be a szobájukba és ezt mondta, „Nem ártana valakinek kitakarítani lent, ha nem szeretnétek, hogy a házat beborítsa a kellemetlen szag, és a végén hívatlan vendégek jelenjenek meg az otthonunkban.” Damon és Elena is meghökkenten nézett a betolakodó Stefan után, aki vígan, jókedvűen fütyörészve hagyta el a szobát.

Damon ismerve öccse ragadozó múltját mindenre felkészült, de arra nem, ami végül a nappaliban fogadta. Mindenütt holttest hevert, legalább húsz, ha nem több. A földön, a kanapékon, a kandalló előtt. Mellkasukon egy üreg volt, kezükben pedig a szívük. Néha két test is feküdt egymáson, és mindent vér borított. A szőnyeget, a bútorokat, a falakat, az ablakokat, a plafont. A szobában nem volt olyan hely, ahol ne lett volna egy csepp vér. Ekkor a szeme sarkából megpillantott két mozgolódó alakot, akik ekkor kezdtek ébredezni. A vámpíron mérhetetlen düh és harag hatalmasodott el, és habozás nélkül, vámpírsebesség állt eléjük, majd kitörte nyakukat, miközben elképzelte, hogy öccse nyakát szorítja a kezei között.

Hihetetlenül dühös volt Stefanra, de el is volt keseredve, mert hiába próbált beszélgetni vele, szóra bírni, ő nem hallgatta meg, nem is figyelt rá. Még Elenát is rávette, hogy beszéljen a fejével, hátha ő jobb hatással van rá, de nem mentek vele semmire. Vissza akarta kapni a testvérét, anélkül, hogy elvesztené a lányt, akit végre magáénak tudhat. Akit mindketten annyira szeretnek, hogy a testvérüket, a kapcsolatukat is képesek feláldozni érte. Azonban, még mindig reménykedett abban, hogy öccse egy nap megbocsát neki, és minden visszatér a régi kerékvágásba, mikor elválaszthatatlanok voltak. Mielőtt Katherine, vagy Elena felbukkant volna az életükben.

Nem ez volt az első ilyen incidens, és a vámpírnak egyre nehezebb volt fedő sztorit kitalálnia, amivel megmagyarázhatná a titokzatos haláleseteket, eltűnéseket. Liz is gyanakvóbb lett, és állandóan, bejelentés nélkül bukkant fel a Salvatore házban. Damon szerencséjére ez mindig nappal történt. Délután, amikor már minden bizonyítékot eltüntetett a házból, és nem éjszaka, de tudta, sokáig nem tudják fenntartani a látszatot, miszerint minden a legnagyobb rendben van.

Azonban Damonnak nem ez volt az egyetlen problémája. Az utóbbi időben furcsa, megmagyarázatlan álmok gyötörték, melyek egyszerre okoztak számára gyönyört és szenvedést. Kéjt, melyet a fülledt, erotikus álmok, vad, szenvedélyes ölelések okoztak. Olyan szenvedély, vágy, melyet addig soha senki mellett nem élt át. Sem Elenával, sem Katherine-nel. Olyan nővel, akinek az arcát és nevét homály fedte, csak a smaragdzöld, igéző szemeket látta, melyek a szíve legmélyéig hatoltak, mintha lelkébe látna. Mérhetetlen szenvedést, olyan szenvedést és fájdalmat, melyet még sosem tapasztalt, és amely olyan volt, mintha a szívét tépnék ki, és legszívesebben meghalt volna, csakhogy megszűnjön a fájdalom.

1863

Fagyos, téli éjszaka volt, olyan hideg, mely az emberek csontjáig hatolt, és csak jól felöltözve, takarókba burkolózva lehetett elviselni ezeket a napokat és éjszakákat, egy forró tea társaságában. A Salvatore birtokon már mindenki mélyen aludt, senki nem volt ébren, kivéve egy valakit. Egy cselédlányt, aki a ház végében volt elszállásolva, a szobalányok szárnyában. Halkan, nesztelenül suhant végig a folyósokon, fel a lépcsőn, elhaladva ura hálószobája előtt, míg meg nem állt egy ajtó mellett. A hosszú folyosó végén, messze távol a főhálószobától, ahol munkaadója békésen aludt, és úgy horkolt, mint egy gőzmozdony. Az évek, a gyerekkora óta szerzett tapasztalatának, és nagy önuralmának köszönheti, hogy nem nevette el magát. Nem akarta felébreszteni a vihogásával főnökét, aki bár aludt, de éber alvó volt, így minden kis neszre felébredt, ha szokatlan hangokat hallott. Kő kövön nem maradna, ha megtudná, mi folyik a házában, az orra előtt.

Magabiztosan, gyakorlott mozdulattal kinyitotta az ajtót, majd besuhant a sötét szobába, melyet, csak a hold ezüstös ragyogása világított meg, így könnyen kivette a hatalmas ágyban, a takaró alatt megbújó alakot, aki az apjával ellentétben csendesen szuszogott. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, majd nesztelenül közelebb lépett az ágyhoz, míg karjával hátranyúlt. Kezével kibontotta a fűzőt, és lassan lehúzta magáról az egyszerű pamut szürke ruhát, mely a földre omlott, körbeölelve karcsú, karamell lábát.

Meztelenül állt egy ideig az ágy mellett és gyönyörködött a férfi szépségében. A koromfekete fürtökben, az erős, arisztokratikus arcvonásokban, az izmos karokban, a csupasz mellkasban, mely fedetlenül maradt, mert a vastag takaró csak a lábát fedte elrejtve ezzel a lány tekintete elől, aki szemérmetlenül nézett végig rajta. Nem érzett szégyenérzetet, már számtalanszor látta a testét, és nem győzött csodálkozni azon, hogy a magáénak tudhatja.

Tudta, csak idő kérdése, mikor mindez véget ér, és a szíve szakadt meg a gondolatra, mert tiszta szívéből szerette ezt a férfit. Bár szeretője próbálta meggyőzni őt az ellenkezőjéről, és hitt is neki, mert a szavai, a cselekedetei, a tekintete őszinte, de ez se volt elég ahhoz, hogy meggyőzze őt az ellenkezőjéről, miszerint semmi és senki nem állhat közéjük. A szíve mélyén érezte, valami közeledik, ami véget vet a hónapok óta tartó szerelmüknek. A jövőbeni terveiknek, ezért minden egyes pillanatot, lehetőséget ki akart használni, amit még együtt tölthetnek.

Gyorsan elhessegette ezeket a vészjósló gondolatokat. Nem akart erre gondolni, mert különben a hatalmába kerítené a sírás, és nem akarta még ezzel is terhelni szerelmét, akinek a közelgő behívás gondolatával is szembe kellett néznie.

Lassan felemelte a takarót, és óvatosan bemászott az ágyba, nehogy felébressze alvó társát, aki mozdulatlanul aludt tovább. Ujjával végigsimított a hosszú fürtökön, a homlokán, a szemén, az orrán, ami hirtelen megrándult, mire gyorsan elkapta kezét. Várt néhány percet, végül megkönnyebbülten felsóhajtott, amiért nem ébresztette fel szerelmét. Épp visszatért volna a korábbi tevékenységéhez, mire valaki elkapta, és a hátára fordította, ő pedig nagyot sikkantott ijedtében, de szerencsére még időben befogták a száját, mielőtt bárkit is felébreszthetne.

- Damon! - nézett rémülten és dühösen a fölötte tornyosuló szeretőjére, aki önelégülten, huncutul mosolygott rá.

- Helló, szépségem. - lopott egy gyors csókot, orrát a nyakába fúrta, és mélyen magába szívta a csábító illatot, mely mindig elkábította, és felizgatta.

- Ezt ne csináld többet! - csapott mérgesen a vállára, majd halkan felnyögött, mikor nyakán érezte partnere forró csókját, combján a kutató kezeket.

- Hé!- tekintet fel tevékenységéből egy pillanatra és a smaragdzöld szemekbe nézett, mely most is megidézte. - Nem én vagyok az, aki éjnek évadján belopakodik a szobába és zaklatja a főnökét. - vágott durcás képet.

- Ne tégy úgy, mintha nem örülnél neki, vagy nem tudtál volna róla. - nyögte ki sóhajok között, és figyelte Damont, aki tüzes csókokkal borította be testét, aki figyelmét a mellére összpontosította. Főként a sötét, kemény mellbimbókra, melyek csábítóan hívogatták éhes ajkait. Lábát szélesre nyitotta, hogy könnyed hozzáférést biztosítson a belsőcombján matató kéznek, mely egyre feljebb haladt.

- Igazad van, édesem. - emelkedett fölé hirtelen, és mélyen megcsókolta. Nyelvük, szájuk szenvedélyes ölelésben forrt össze, testük egymásnak feszült. Damon végigsimított szeretője szeméremdombján, a nedves ajkakon, mely a beteljesülésre várt. - Mindig megérzem, mikor vagy a közelemben. - folytatta, félbeszakítva a csókjukat. - Itt érzem. - tette szívére a kezét, és szerelmesen, szenvedélyesen nézett az alatta fekvő nőre, aki viszonozta azt.

- Tudom, - lehelte közel az ajkaihoz, - én is így érzek. - kezével belemarkolt a hajába, majd végigsimított arcán. - Szeretlek, Damon. - suttogta szenvedélyesen.

- Én is szeretlek téged. - ezzel könnyedén becsúszott a nő hívogató, forró, nedves barlangjába, aki készségesen, szerelmesen fogadta magába.

Annyira elvesztek a szerelem, a szenvedély, a vágy birodalmában, hogy egyikük sem vette észre az ajtóban álló férfit, aki döbbenten figyelte a szobában történő eseményeket, és hallgatta a szerelmi vallomásokat.

1863 vége

Damon a jeges víz fröccsenésére ébredt fel a fura, de érzéki álomból. Egy pillanatig nem tudta mi történt, ahogy hunyorogva nézett végig, majd megpillantott egy árnyékot, ami fölötte tornyosult, és eltakarta a napot. Hirtelen felugrott, mert még mindig az álom hatása alatt volt, és nem jött rá, ki zavarta meg ebben.

- Mi a fene? - mordult fel dühösen, majd lefröcskölte az arcáról és mellkasáról a vizet. - Elena? - nézett megrökönyödve, és mérgesen az előtte álló vigyorgó vámpírlányra, de gyorsan lefagyott az arcáról a mosoly, amint tovább folytatta. - Mi a fenéért kellett ezt tenned?

- Damon! - pirított rá mérgesen. - Ne beszélj így velem! Mi a fene bajod van? - bökte meg a vállán, és félbeszakította kedvesét, aki épp meg akart szólalni. - Már vagy negyed órája itt vagyok, próbáltalak felkelteni, de te észre se vetted, csak nyögdécseltél, hörögtél, és össze-vissza mocorogtál, mintha fájdalmad lenne. Megsérültél? - próbált végignézni testén, de Damon sikeresen kitért előle.

- Nincs semmi bajom, Elena! - lépett el tőle, hogy elrejtse előle problémájának okát.

Izgatott volt, de ideges is az álom miatt, mely talán nem csak egy egyszerű álom volt, hanem egy emlék. Egy régi emlék, melyre nem emlékezett, nem számít mennyire erőltette agyát. Nem tudta honnan jönnek ezek az álmok, az emlékképek. Egy valamiben biztos volt. A nő az álmában fontos volt számára, és mindez azelőtt történt, hogy vámpírrá változott volna. Mielőtt megismerte Katherine-t, akibe olyan mélyen beleszeretett, amiért elvesztette a józan eszét, és képes volt elárulni a saját testvérét. A vérét. Az öccsét.

- Ne hazudj nekem, Damon! - állt elé gyorsan és megragadta karját, hogy alaposan szemügyre vehesse, de a vámpír megrándult az érintésétől és undorodva nézett rá, azonban gyorsan kisimultak arcvonásai, így Elena észre sem vette. - Mi a fene bajod van? - kérdezte türelmetlenül és dühösen.

- Nincs semmi bajom, Elena! Hagyj magamra! Szükségem van egy kis egyedüllétre. Gondolkodnom kell. - ezzel magára hagyta a lányt, aki értetlenkedve, mérgesen és bosszankodva figyelte őt, aki egyre gyorsabban haladva, egyre távolabb került tőle.

Elena nem értette mi történt. Egész nap olyan jól érezték magukat. Sokat beszélgettek, nevettek és szeretkeztek. Bár, a vámpírlány legnagyobb bánatára, Damon nem volt hajlandó fürdeni a tóban, de ez nem szegte kedvét. Kiélvezte a forró nyár utolsó napjait, mert néhány nap múlva főiskolára megy, és itt kell hagynia szerelmét, aki az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedett, és többet veszekedett vele, ami egyáltalán nem tetszett neki. Nem akart haraggal elválni tőle, ezért gyorsan utána ment, megragadta a karját és megfordította.

- Damon, kérlek, ne menj el! - könyörgött a férfinak, szemében apró könnycseppek jelentek meg, hátha így jobb belátásra bírja. Nem szeretett ehhez az eszközhöz folyamodni. Mocskosnak és képmutatónak gondolta ezt a fajta viselkedést, de nem volt más választása, mert csak így tudta szóra bírni Damont, aki mindig elzárkózott előle, és magányra vágyott, ha valami problémája volt. - Kérlek, beszélj velem! Mi a baj?

- Semmi baj. - tért ki ismét a válasz elől. - Nincs semmi baj. - utálta mikor Elena könnyeket használt céljai eléréséhez, de nem mondott semmit.

Alaposan végignézett rajta, és szíve megtelt szerelemmel, boldogsággal, de még ez sem feledtette vele álmát, az emlékeket, amely hetek óta emésztette őt. Ezért az egyetlen módszerhez fordult, mely eddig mindig bevált. Magához rántotta Elenát, felemelte a földről és megcsókolta őt, aki habozás nélkül viszonozta, remélve ezzel elfeledtetheti vele egy időre a problémáját.

Ez volt az első alkalom, mikor Damon nem érzett semmit. Ez kimondhatatlanul bosszantotta és frusztrálta őt. A vágy még most sem múlt el, de ez nem Elenának volt köszönhető, aki egyre szenvedélyesebben, hevesebben falta száját, mintha nem tudna betelni vele. Próbálta átadni magát a vágynak, az élvezetnek, de csak ürességet érzett, és bűntudatot, mintha tudat alatt úgy érezte volna, árulást követ el.

Igyekezett figyelmen kívül hagyni ezeket az érzéseket, az emlékképeket, és csak a jelenre koncentrálni. A partnerére, aki mindent megtett annak érdekében, hogy kielégítse a vágyait, a szeszélyeit és boldoggá tegye őt. Megszakította a csókot, hátradöntötte a fejét, míg Elena csókjaival borította be nyakát, vállát, mellkasát.

- Szeretlek Damon – suttogta a lány csókok közepette, mire Damon megmerevedett, de Elenát annyira elborította a vágy heve, hogy észre se vette, mi történik partnerével, aki lassan felemelte fejét és maga elé meredt, majd szeme kikerekedett a döbbenettől.

- Bonnie... - lehelte.

Folyt. köv.

Megjegyzés: a következő fejezet főleg Caroline-ról és Bonnie-ról fog szólni. Mi történt velük stb., de talán a többiek is terítékre kerülnek.