She come undone (Összetört)

Summary: 4.22 spoiler, tehát aki még nem látta ezt a részt, és szeretné, ha meglepetés lenne, annak nem ajánlom ezt a történetet. Én így képzeltem el ezt a részt. Remélem tetszik.

Couple: Caroline és Klaus

Rating: T (16)

Warning: említés szex, trágár szavak

A madarak vidáman, elbűvölően csiripeltek a kora reggeli tavaszon. A szél lágyan, melegen simított végig a két, szorosan, szerelmesen összebújó vámpíron. A nap szokatlanul meleg ragyogó aranyló sugarai vígan táncoltak arcukon, ezzel fényes glóriába vonva, mintha így akarná ünnepelni őket a 200. évfordulójuk alkalmából.

Egyik, halkan szuszogó test lassan mocorogni kezdett, ahogy fejét vonakodva oldalra döntötte. Hosszú, szőke, kócos, fürtös haja felfedte viselőjét. Orra megrándult, mikor valami csiklandozni kezdte, és keze előrelendült,
hogy elhessegesse a nem kívánatos betolakodót. Bosszúsan morgott egyet, mikor ráébredt, hogy az álom végleg kirepült a szeméből, melyet csukva tartott mostanáig, hogy tovább alhasson, végül megadta magát a kényszernek.

Hunyorgó, ingerülten pislogó kék szemei húzódozva kinyíltak, hogy üdvözöljék a káprázatos nap sugarait. Kelletlenül, megadóan sóhajtott egyet, majd lassan, óvatosan letette karját, hogy ne ébressze fel békésen szendergő alvó társát, aki halkan horkolt, néha egy-egy horkantás is társult mellé. Lassan elmosolyodott, mikor hallotta a békét, biztonságot, meleg otthont keltő hangjait, melyek mindig megnyugtatták elméjét és háborgó lelkét.

Caroline befelé fordult, hogy tovább élvezhesse ezt a pillanatot, nézhesse szeretet kedvese, legjobb barátjának, élete szerelmének, lelki társának, férjének, gyermekei apjának az arcát. Az arca kisimult, az aggodalom, a bosszúság, a harag ráncai eltűntek. Békés volt és nyugodt, olyan volt, mint egy angyal. Ha valaki így látná őt, nem gondolná, hogy egykor egy fékezhetetlen, nyughatatlan fenevad rejtőzött az angyali álarc mögött, aki ott is csapdát, árulást látott, ahol nincs is. Most már nem. Nem a népes, szerető családja körében.

A vámpírlány még most is alig tudta elhinni, hogy Klausban megtalálta azt a férfit, akiről mindig álmodozott, akire mindig vágyott. Az örök szerelmet, a mérhetetlen szenvedélyt, a határtalan boldogságot és a feltétlen bizalmat, melyet mindketten megleltek a másik személyében. Ennél többre nem is vágyott, és nem is, mert reménykedni a vámpírrá válása utána, mégis megkapta. Szerelmük ékes bizonyítéka, gyümölcse, mely örökre összekötötte őket. A három gyermekük, Jodie, Jordan és Bonnie.

Élénken élt benne az a nap, mikor mindez elkezdődött, amikor első alkalommal bemerte ismerni magának, hogy többet érez az ősi iránt, mint amit elhitetett magával és környezetével, mert félt szembenézni az érzéseivel, és Niktől is tartott. Klaustól, de elsősorban önmagától, valamit az érzéseitől.

A múlt: 

- Nézd, ha tanulnod kell, akkor tanulni fogunk. Hazamegyek, és elhozom a kártyáimat, a jegyzeteimet, és néhány szelet müzlit. Jó lesz. - mondta vidáman, biztatóan, két mutató ujját felmutatva, és már ment is, hogy mielőbb visszatérjen, abban bízva, és remélte Rebekah addigra eltűnik, mire ő visszajön.

- Vele jártál? - még hallotta Rebekah ironikus kérdését. Legszívesebben visszament volna, hogy kitépje minden egyes hajszálát és kikaparja a szemét, de mielőbb menekülni akart az udvarházból, ahol megállás nélkül Elena fájdalmas kiáltásait lehetett hallani.

- Szeret előre tervezni. - védte meg egykori barátnőjét Matt,

A kocsi mellé érve, nagy igyekezetében leejtette a kulcsot, leguggolt, hogy felvegye, mire megtorpant, mert szokatlan zajt hallott a kocsi mögül, a fák közül. Óvatosan felállt és előrébb lépett, hogy az erdőt kémlelje.

- Ki van ott?- nem vette észre, hogy mindeközben valaki lassan mögé sétál, de mikor megfordult hirtelen ott állt előtte Klaus, mégsem ugrott hátra a hirtelen jött fordulattól. - Uramisten! - tette hozzá nyugodtan, de hitetlenkedve és aggodalmasan, hisz a hívása óta nem hallott felőle, és remélte, nem is fog.

- Helló, Caroline.

Egy ideig csak szótlanul álltak, és nem mondtak semmit, majd furcsa, önelégült mosoly kúszott Klaus ajkaira, melytől Caroline még idegesebb lett, de ugyanakkor a jól megszokott melegség és bizsergés futott végig a testén, Azonban a szőke ciklon gyorsan elhessegette ezeket az érzéseket. „Gyerünk, Caroline, szedd össze magad! Erősebb vagy te ennél! Ne engedj, Klaus gonosz, gaz, csábító varázsának. Ez csak az igézet, egy mágia, csak is erről lehet szó, mert én Tylert szeretem. Szerelmes vagyok belé. - mondta magában határozottan a lány.” Ezzel az új elhatározással sarkon fordult, és magára hagyta a váratlanul felbukkanó hibridet, mert a lehető leggyorsabban el akart szabadulni tőle.

- Gyere, Caroline, sétáljunk egyet! - javasolta ellentmondást nem tűrő hangon, megfordította, és szemtől szemben álltak egymással. A hangja veszélyesen csábító volt, semmi jót nem ígért, ami Caroline-t félelemmel töltötte el és megborzongott.

- Nem, Klaus! Nincs időm a hülye, gyerekes játékaidhoz. - morgott bosszúsan, és figyelmen kívül hagyta a vérfarkas vészjóslón csillogó tekintetét. - Fontosabb dolgom is van annál, minthogy téged szórakoztassalak. Menj vissza a kis játékaidhoz, engem pedig hagyj békén! - vetette oda gunyorosan. Megfordult, a kulcsot a kocsi zárjába tette, és már nyitotta volna ki az ajtót, mikor Klaus ismét megállította őt.

- Caroline! - a hangja mély, érdes, baljóslatú. Erős kezével megragadta a karját és megfordította, hogy ismét szemtől szemben álljanak egymással. Caroline-on a hideg futkosott végig a férfi jeges hangjától. Legszívesebben elrohant volna, de valami meggátolta őt ebben. Mint mindig most is elmerült az igéző zöld szempárban, de a meleg, tüzes borzongás helyett jeges félelem uralkodott el rajta. - Sétáljunk egyet! -húzta szexi mosolyra ajkait, szeme titokzatosan csillogott, ahogy mélyen elmerült a vámpírlány kék szempárjában.

Caroline, ha akart se tudott volna nemet mondani, ezért önkénytelenül is követte a titokzatos hibridet, aki nyugodt, határozott lépéssel indult el az erdő felé, a sűrű fák közé, egyre távolabb a biztonságot jelentő udvarháztól. Hosszú, végtelennek tűnő percekig haladtak egymás mellett, egyikük sem szólt egy szót sem, csak néma csendben haladtak tovább. Az erdő, az ott élő élőlények is teljes némaságba borultak, mintha éreznék a közelgő veszély, fenyegetés jelét. Érzik, valami nagy dolog van készülőben, valami, ami mindannyiuk vesztét okozhatja.

Caroline alig bírta elviselni ezt a halálos csendet, a félelmet, mely egyre jobban hatalmába kerítette, de igyekezett leplezni, mert nem akart gyengének mutatkozni a férfi előtt.

- Mindenki azt mondta, örökre elmentél. - törte meg a csendet végül a lány.

- Ez igaz, de nem akartam búcsú nélkül elmenni. - válaszolt oldalra pillantva.

- Nem tartozol nekem magyarázattal. Továbblépsz, csak nyugodtan, menj. - hangja nyugodt volt és megértő. Megálltak és ismét szemtől szemben álltak egymással.

- Épp erről van szó, nem? Nem állt szándékomban továbblépni. - mondta ingerülten Klaus. - Az igazság az, hogy próbáltam nem gondolni rád, de nem ment. Gyere velem New Orleansba. Mitől félsz?

- Tőled! - állt meg háttal neki, majd megfordult és a szemébe nézett. - Tőled félek.

- Nem lenne pontosabb, ha azt mondanád, hogy magadtól félsz, a legsötétebb vágyaidtól? Elena-nak igaza volt, nem? - vallatta tudatosan, önelégülten és egyre közelebb ment hozzá. Annyira, hogy csak egy pár centi választotta el őket egymástól. - Mélyen belül, nagyon is szeretnéd, ha felborzolnám a tökéletes tollaidat.

- Honnan tudod, hogy mit mondott nekem Elena a cellában? - kérdezte Klaust gyanúsan és döbbenten.

- És megint... - Klaus erőteljesen a fának lökte Caroline-t és szorosan hozzásimult a lányhoz, aki arcán érezte forró leheletét. Szeme kikerekedett a döbbenettől, és egyre nagyobb félelemmel figyelte a maga előtt tornyosuló hibridet. - Olyan sok mindentől félhetnél, Caroline, például, mit teszek veled, ha a barátod, Bonnie nem fejezi be a bujkálást. Hol van? - emelte meg hangját mérgesen.

- Silas. - nézett végig rajta a vámpírlány.

- Hol van?! - mire nemcsak áldozata, hanem a közelükben lévő fák levelei is beleremegtek a Klausnak álcázott férfi hangjának erejétől. Jobb kezével megmarkolta a nyakát és egyre jobban szorította, Caroline pedig rémülten nézett le és próbált hátralépni, kitérni előle, de nem tudott. - Nincs otthon. Nincs sehol. Bonnie játszadozik velem, és ez nem tetszik nekem. - Bal kezével megmarkolta a haját, nyelvét kinyújtotta, végigsimítva ajkain, ahogy közel hajolt a szőke füléhez. - Mondd meg neki, hogy keresem, Mondd neki, hogy jöjjön elő a homályból. Mondd neki, hogy ez...- utasította fenyegetve a lányt, míg kezében ott lapult egy karó. - ez... Csak... -és már szúrta volna belé, mikor valaki nekiugrott és ellökte őt áldozatától, aki hirtelen jött támadástól neki csapódott a szemben lévő fának.

- Klaus! - kiáltott Caroline, mikor megpillantotta a hibridet, aki a semmiből bukkant elő, és úgy állt előtte, mint egy feldühödött vadállat, egy farkas.

- Helló, Caroline. - köszöntötte kedvesét.

Nem nézett hátra, hangja méregtől csöpögött, tekintetét egy percre sem vette le Silasról, aki lassan felállt és örülten nevetni kezdett, miközben szemük láttára vette fel eredeti alakját. Még élénken élt benne az első találkozásuk emléke, mikor a halhatatlannak sikerült elhitetnie Klausszal, hogy haldoklik. Magának is alig merte beismerni,de rettegett tőle, és bármit megtenne azért, hogy megvédje Caroline-t. Még az életét is feláldozná, ha ez azt jelenti, kedvese megmenekülhet a halhatatlantól, aki úgy néz ki, mintha egy horrorfilmből lépett volna ki. Hallotta Caroline döbbent zihálását, majd érezte, ahogy mögé lépett és belé csimpaszkodott, mire lágyan elmosolyodott, de gyorsan komorrá vált, mikor látta Silast, aki közeledni kezdett feléjük.

- Lám, lám,lám, lám... Kit látnak szemeim. A híres Niklaus Mikaelson. - lassan körözött körülöttük, alaposan végigmérve őket, keresve a megfelelő alkalmat, hogy lecsapjon rájuk.

- Silas. - vicsorgott a hibrid a férfira. Arca megfeszült, testtartása merev volt, ahogy követte a halhatatlan mozgását, közben Caroline-t folyamatosan maga mögé helyezte, mert szerette volna a 2000 éves vámpír látókörén kívül tudni őt, bár tudta, ez közel lehetetlen.

- Azt hittem New Orleansban vagy, hogy felépítsd a hadsereged, és átvedd a hatalmat Marcell felett, Hayleyvel és a trónörökösöddel együtt. - hangneme gúnyos volt és öntelt, szeme gonoszul csillogott.

-Mi? - nézett értetlenül az előtte álló két férfira. - Klaus, miről beszél Silas? - tekintete a hibridre siklott, aki egy legyintéssel csendre intette abban reménykedve, így eltereli a figyelmét. Közben egy percre sem vette le pillantását az előttük álló halhatatlan médiumról, aki élvezettel, ajkán magabiztos mosollyal figyelte őket, és leste minden mozdulatukat keresve az alkalmas pillanatot, mikor rájuk támadhat. - Klaus! - szólította ismét a férfit.

- Ne most, Caroline! - sziszegett a szőke lánynak. A harag és a félelem egyszerre kerítette hatalmába. Félt, mert nem tudta, mire számíthatnak, mire készülhet Silas. Féltette Caroline és a saját életét.

- Na, de... - tiltakozott volna, azonban Silas félbeszakította őket.

- Bár, igazán élvezem ezt a szerelmi civakodást – nézett a veszekedő párra -, de fontosabb dolgom is van annál, hogy titeket bámuljalak egész nap. Hirtelen megjelent Caroline előtt, nyakon ragadta, egy fához szegezte és a nagy robusztus testével elzárta a menekülés útvonalait.

- Vedd le róla a mocskos kezedet! - kiáltott és Klaus neki ugrott, de Silas egy kézsuhintással lefagyasztotta őt, aki döbbenten, dühösen hápogott, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Caroline-on pedig újra elhatalmasodott a halálfélelem érzése. Mindketten próbáltak elszabadulni, de úgy érezték, mintha odaszegezték volna őket. Tehetetlenül nézték a fejleményeket, miközben agyuk azon járt, hogy szabadulhatnának ki ebből a helyzetből.

- Még egyszer megkérdezem. Hol van, Bonnie? - hangja érdes volt és mély, melytől a fagyos félelem futkosott végig Caroline testén.

- Nem tudom. - lehelte a vámpírlány, érezte, hogy a nagy, mocskos, büdös kéz összeszorult a nyaka körül.

- Ne hazudj! - förmedt rá hangosan és még jobban satuba szorította a torkát. Caroline hirtelen felszisszent, mikor egy éles tárgyat érzett a szíve felett, szeme még jobban kikerekedett, amely már könnyben úszott.

- Caroline! - morgott figyelmeztetően Klaus, mikor meglátta Silas kezébe a karót. - Azonnal mondd el neki, hol van Bonnie! - utasította szerelmét

- Nem tudom, hol van. - zokogta krákogva. - Esküszöm! - tette még hozzá, mert érezte, ahogy a tör, felsérti a bőrét, és egy apró vércsepp elszabadul a sebből.

- Nem szeretem, ha játszadoznak velem, Caroline!- suttogta közel a füléhez és lassan végignyalt a fülcimpáján, mitől a szőke megborzongott az undortól és eltorzult arccal elkapta fejét. - Mondd meg Bonnie-nak, hogy jöjjön elő a homályból, különben nagy árat fizet azért, mert ellen mert szegülni nekem. Vedd ezt figyelmeztetésnek! - lendített egyet kezével. Hirtelen egy fehér tölgyfakaró repült Klaus felé, aki rémülten próbált kitérni előle, de nem tudott, és a fegyver egyenesen a szívébe landolt.

- Neeeeeeee! - kiáltott fel fájdalmasan Caroline, és a könnyek szabadon folytak szeméből. Tekintetét nem tudta levenni a hibridről, aki hitetlenkedve, döbbenettől kikerekedett szemekkel nézett szerelmére, amint bőre szép lassan hamuszürkévé válik, az erek kitágulnak és lassan a földre esik, mozdulatlanul. - Nem... Klaus...- suttogott.

- Mondd meg Bonnie-nak, - szólalt meg ismét a halhatatlan. Megmarkolta az arcát, és durván maga felé fordította, mikor látta, Caroline nem figyel rá, mert Klaust nézi. Szadistán, fenyegetően elmosolyodott látva áldozata könnyes szemét, könnytől maszatos arcát. -, nem állok meg, míg nem kapom meg azt, amit akarok, mert ez csak a kezdet. - és azzal eltűnt. Nyoma sem volt a jelenlétének, mintha ott sem lett volna.

Caroline dermedten állt egy darabig és az üres pontot bámulta, ahol nem sokkal azelőtt Silas állt. Az elméje üres volt, halhatatlan szíve hevesen dobogott, légzése szapora, keze nyirkos, arca nedves és a haja csapzott volt.

Hosszú, végtelennek tűnő percekig vesztegelt így, mire végül megmozdult és pillantása Klausra siklott, aki még mindig a földön feküdt, arccal lefelé, mozdulatlanul. Kővé dermedve, kikerekedett szemekkel bámulta a testet, mely nem sokkal ezelőtt még tele volt élettel. Látta a halálos tör hegyes élét, mely keresztül hatolt egész testén, szabadon, gúnyolódva bámult felé. Hirtelen elárasztották a mélyen eltemetett, eltitkolt érzések, mint egy évek óta szunnyadó vulkán, melynek forró lávája egyre magasabbra tőr, hogy utat engedjen magának, és forró, perzselő tűzként mindent elárasszon.

- Klaus! - lépett előre habozva, hangja rekedtes volt a csendes sírástól. - Nem! - lépett még egyet előre és fejét rázta tagadólag. - Klaus! - szólította meg még egyszer a férfit, aki továbbra sem felelt a hívására. Gyorsan odament mellé, letérdelt és a hátára fordította őt. - Nem! - zokogott fel a vámpírlány, mikor látta Klaus üveges tekintetét, ami a semmibe tekintet. - Ó, Istenem, Klaus! - tette szájára kezét, testét csendes zokogás rázta meg, mely egyre hangosabb lett a lassan sötétedő éjszakában. - Nem teheted ezt velem! Nem hagyhatsz magamra! Szükségem van rád! Kérlek! - sírt egyre kétségbeesetten. - Nem most, mikor végre.... mikor végre...

Szégyellte magát, amiért még mindig nem merte bevallani azt, amit érzett. Akaratlanul, észrevétlenül, menthetetlenül beleszeretett Niklaus Mikaelsonba. Az örök ellenségbe, aki mindig mindent megtett azért, hogy ott ártson ahol tudott, ha nem kapta meg azt, amit akart. Átkozta magát, azért, mert ennyire gyáva volt, mert félt a saját érzéseitől. Az érzésektől, melyek annyira intenzívek, hevesek, szenvedélyesek voltak, amilyet még soha senki iránt nem érzett. Matt és Tyler iránt sem. Igen, szerette őket, szerelmes volt beléjük, de ezek az érzések meg sem közelítették azt, ahogy Klaus iránt érzett. Félt tőle és önmagától, mert ezzel olyan fegyvert adott Klaus kezébe, amellyel nemcsak a világ legboldogabb nőjévé teheti, hanem megsemmisítheti. Olyan mélyen, olyan erővel, ahonnan többé már nincs visszaút.

Megállás nélkül folytak a könnyei, ahogy szüntelenül, szerelemtől, gyásztól ittasan simogatta a szeretet arcot, mely örökre bevésődött az agyába, és többé senki és semmi nem tépheti ki őket a szívéből, lelkéből, emlékeiből. Elméjében megállíthatatlanul játszódtak le az elmúlt másfél évben együtt átélt csodálatos percek, megható pillanatok melyek mindig különös helyet foglaltak el szívében, és helyüket soha senki nem vehette át. Most viszont még fontosabbak, drágábbak, értékesebbek lettek számára ezek a percek. A percek, pillanatok, emlékképek, melyek mély nyomott hagytak lelkében, szívében, és keserű vigaszt nyújtottak élete hátralevő részében.

- Annyira sajnálom, Klaus. - borult a hibrid nyakába a vámpírlány. Arcát szorosan az arcához tapasztotta, hogy érezhesse melegét, de csak hideget érzett. A könnyek csendesen folytak végig arcán, le a szeretet férfi állára és nyakára. Remegő kezével belemarkolt a világosbarna fürtökbe és szorosan magához húzta, mintha eggyé akarna válni vele, hogy örökre együtt maradjanak, és soha senki ne választhassa szét őket. Soha többé nem akart elválni tőle. Soha. - Szeretlek, Klaus. Szeretlek. - a csendes sírás ismét zokogásba váltott, mely nemcsak a testét, hanem a lelkét és szívét is megrázta.

Klaus apránként ébredezni kezdett, aki először azt se tudta hol van. Valami eltakarta a látását, valami puha, selymes, bolyhos és a fél arcát befedte. Lassan kezdett minden kitisztulni előtte, és végül tudatosodott benne, hol van és mi történt. Korom sötét volt, de a vámpír és farkas génjeinek köszönhetően tisztán látott, hallott és érzékelte a körülötte zajló események. Így nem volt nehéz rájönnie, hogy ki nehezedik rá a fél testére. Most is elkábította a csábító, érzéki illat, melyhez foghatót sose érzett.

Megdöbbenten érzékelte a hajában matató apró kezeket, mely a fejét simogatta, a feje búbjától a nyaka tövéig, és kellemes bizsergés, forróság futott végig testén. Ez a tudat, ez az érzés boldogsággal töltötte el, mert most először fordult elő, hogy Caroline gyengédséget mutatott feléje, és nem haragot vagy gyűlöletet. Ez az öröm tovább fokozódott, mikor meghallotta és megérezte a zokogás félre nem érthető jeleit, de szíve összeszorult, mikor rájött, ezt ő okozza. Tudtán kívül újra fájdalmat okozott szeretett kedvesének, élete értelmének.

Látta, amint szerelme egyre jobban hozzábújik és majdnem felnyögött a fájdalomtól, ahogy érezte amint egy vastag, éles tárgy megfordult a szívében, és ekkor tudatosult benne, a karó még mindig a szívében van. Felemelte a karját, hogy megérintse a lányt, és épp a nevén szólította volna, mikor félúton megdermedt. Szeme kikerekedett a döbbenettől és hitetlenségtől, mikor életében először meghallotta a mágikus szavakat, melyekre egész életében vágyott. Szemét könnyek futották el, ahogy hallgatta őt, aki megállás nélkül szerelmet vallott, mégsem mert hinni a fülének. Nem mert hinne ebben, hiszen attól félt, ez csak egy álom, egy kegyetlen tréfa, melyből hamarosan felkel, és ismét szembe kell néznie a kegyetlen valósággal.

- Szeretlek. - hallotta ismét a csodálatos szót.

- Mi... Mit mondtál? - kérdezte döbbenten. Még mindig nem akart hinni fülének. Nem mert hinni abban, végre valóra válhat az álma. Egy álom, melyre oly régóta várt. Az álom, miszerint talál valakit, aki elfogadja olyannak, amilyen. Nem csak elfogadja, hanem szereti is. Az álma, ahol Caroline végre igent mond neki, és egy családot alkothatnak.

A vámpírlányt megállás nélkül mondogatta a szavakat. Lelke és szíve megkönnyebbült, amiért végre bemerte vallani, de mérhetetlen gyászt, keserűséget és bűntudatot is érzett, amiért nem mert korábban színt vallani. Nem csak Klausnak és barátainak hazudott, hanem önmagának is, és egész életében bánni fogja ezt a tettét. Önmagát okolta ezért, hiszen hagyta, félelmei irányítsák, és nem a szíve. Az eszére hallgatott, ugyanis a félelmei, a kétségei, a bizonytalansága megbénították őt és falat emeltek a szíve köré, hogy megvédje önmagát, de mire jutott vele? Semmire.

A fájdalma most még nagyobb, mint valaha. Olyan, mintha kitépték volna a szívét, a lelkét a helyéről és csak egy nagy űr maradt, amit semmi és senki nem tömhet be.

A nagy gyászban, a mérhetetlen sajnálatban, a testét rázó zokogástól alig hallotta meg a szeretet férfi tartózkodó, reménykedő hangját. A hangot, melyről nem hitte, még egyszer hallani fogja az életben.

- Klaus? - emelte fel a fejét, de még nem mert ránézni, mert attól rettegett, az egész csak egy illúzió. Egy álomkép, egy kegyetlen játék, melyet Silas űzött vele, hogy az őrületbe kergesse őt.

- Caroline. - szólította ismét a hibrid, és kezét az arcára tette. - Nézz rám! - folytatta finoman, biztatóan, és arcát maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen, miközben újra kiejti azokat a csodálatos szavakat a csókolni való szájából. Az ajkak, melyek hívogatóan csábították őt, hogy ajkaival birtokba vehesse az övét. - Ismételd meg azt, amit az előbb mondtál. - kérte finoman, de határozottan.

- Mi...? Hogy? - mustrálta hitetlenkedve Klaus arcát, mely ismét a régi, egészséges színében pompázott. A ragyogó zöld szemeket, mely el nem sírt könnyektől csillogott, és az ajkait, mely apró mosolyban úszkált. Caroline azt hitte, csak hallucinál, csak a képzelet szüleménye az egész, de a saját szemével látta, ahogy az ajkai mozognak és szeme a szerelemtől ragyogott. Érezte nagy kezének puha tapintását, mely lassan végig simított arcán, az álláig, hüvelykujjával száját súrolta. Az ajka, az egész teste beleborzongott az érzéki, szenvedélyes érintéstől, és a szíve, lelke szárnyalni kezdett. Új életre kelt, mert rájött, az egész nem egy kegyetlen álom, hanem egy új élet kezdete. - Klaus! - és ismét a nyakába vetette magát és ott csókolta, ahol érte. A könnyek patakokban folytak végig az arcán. A boldogság könnyei, és megállás nélkül a férfi nevét mondogatta.

- Caroline. - ölelte magához örömmel, és egy pillanatra felszisszent, amint a karó beljebb hatolt a szívébe, de nem szólt egy szót sem, mert ki akarta élvezni minden egyes percét ennek a pillanatnak. Érezni bőrének tapintását, testének görbéit, vonalait. Kezének tapintását, melyek mohón és szenvedélyesen simítottak végig testén. Az apró feszes melleket, melyek a mellkasának nyomódtak, és a csípőjét, mely öntudatlanul mozogni kezdett egyik lábán, melyre félig ráfeküdt. Nehezére esett visszaszívnia az apró hörgéseket, melyeket Caroline okozott, de meg akarta tudni, kedvese komolyan gondolta-e azt, amit mondott, - Caroline. - szólította ismét, és eltolta magától, hogy rá figyeljen.

- Mi? - nézett értetlenül rá, mert nem értette, miért löki el magától, most, amikor végre megkaphatja őt. Az övé lehet. Talán nem is akar téged. Talán sosem akart téged. Talán, csak egy játékszer voltál a számára. Addig kellettél neki, akart téged, amíg meg nem kapta azt amit akart. - hallotta fejében a gúnyos, kegyetlen szavakat. Nem, ez nem igaz. Ez hazugság. - mert a szíve mélyén tudta, ez nem igaz, de az esze mást mondott, azonban nem hallgatott rájuk. Egy életre megtanulta a leckét, amiért nagy árat fizethetett volna. - Klaus?

- Az előbb, komolyan gondoltad azt, amit mondtál? - tette fel kérdését félve és reménykedve. Bizakodó volt, mert a szeme és a tettei mindent elárultak a számára, de újra hallani akarta őket.

- Mit? - nézett értetlenül rá, majd hamarosan tudatosult benne, mire gondolt a hibrid, és ha tudott volna elpirult volna zavarában. Egy pillanatra félrenézett, nagy levegőt vet, és végül ismét a szemébe nézett. A zöld szemekbe, melyeket annyira szeretett, és amelyek most türelmetlenül várták a válaszát. - Igen. - felelte végül halkan.

-Mondd ki! - hangja határozott volt és sürgető. - Mondd ki, Caroline! A szádból akarom hallani, amint azt mondod. Mondd ki!

- Szeretlek. - suttogta a választ. - Szerelmes vagyok beléd. - tette hozzá határozottabban, mikor látta, Klaus elmosolyodott a szavak hallatán, szeme ragyogott az örömtől, és egy apró könnycsepp elszabadult. A boldogság könnyei.

- Szeretlek. - suttogta hevesen, két kezével megragadta Caroline arcát, magához rántotta, majd durván és szenvedélyesen megcsókolta. Olyan szenvedélyesen, mintha az élete függne tőle.

A vámpírlány döbbenten nyögött fel a hirtelen mozdulattól, az erős, de puha ajkaktól, melyek erőszakosan tapadtak az övéire. Egy pillanatra megmerevedett, majd jólesően felsóhajtott és átadta magát az élvezet gyönyöreinek. Könnyedén beletúrt a sötétszőke fürtökbe és kinyitotta száját, hogy utat engedjen a hibrid forró nyelvének, mely könnyűszerrel csúszott az ajkai közé. Testével még jobban rátapadt az ősire, aki felhörgött a közelségétől, testének melegétől, lágy, finom görbéitől és még vadabbul csókolni kezdte őt, aki ugyanolyan hévvel, szenvedéllyel viszonozta csókját.

Klaus úgy érezte egy álomvilágban él, mely maga volt a paradicsom, de a valóság sokkal szebb volt, és élvezetesebb. Percek óta, megállás nélkül falták egymást, kezük egyre bátrabban, szabadabban, kalandosabban mozgott testükön. A férfi végighúzta kezét kedvese arcán, le az állán végig a nyakán, majd lassan végigcsúszott mellkasán, ahol a dobogó szívnek lennie kellene, míg rá nem lelt arra, amit keresett. Az apró, lágy, de feszes mellet és könnyedén masszírozni kezdte, mely kéjes nyögéseket csalt ki Caroline-ból.

A szőke sem tétlenkedett sokáig. Keze határozott, magabiztos mozdulatokkal fedezte fel újdonsült szeretője testét. A széles vállát, az izmos karját, mely a dereka köré kulcsolódott, miközben két lába, a férfi derekának a két oldalán feküdt. Végigsimított két oldalán, egészen le a pulóvere aljáig, majd lassan felhúzta és körmeivel végigkarcolt a feszes hasfalon apró vércseppeket hagyva maga után. Csípőjét öntudatlanul mozgatni kezdte a hibrid ölén, forró, nedves magja az ősi nadrágjának feszülő kemény férfiasságának dörgölődzött.

Az erdő csendjét a halk hörgések, a szenvedély nyögései törték meg, mely hamarosan felváltotta egy fájdalmas hang, mikor Caroline megérintette Klaus bal mellkasát, a szíve fölött, melyből még mindig kiállt a tör.

- Ó, Istenem! - ült fel hirtelen a lány, megszakítva a mámor pillanatait és szörnyülködve nézett Klausra, aki bosszúsan viszonozta a pillantását, mert nem akarta abba hagyni a gyönyör perceit egy ostoba karó miatt. - Annyira sajnálom. - és gyorsan fel akart állni, de a hibrid megakadályozta ebben.

- Ne! - ragadta meg derekát és az ölére rántotta, mire mindketten felnyögtek az érintéstől. - Ne foglalkozz vele! Nem számít! - tette még hozzá mire végre sikerült türtőztetnie magán.

- Ne beszélj ostobaságokat, Klaus! - teremtette le Caroline. - Már, hogy ne számítana, hisz fájdalmaid vannak. Azonnal ki kell vennünk belőled, mielőtt még több kárt okozna. Az a szerencse, Silas eltévesztette a célt, különben már rég a fátyol másik oldalán lennél. Bár, ez nem jelenthet problémát, ha Bonnie-nak sikerül lehúznia a falat. Reméljük, erre nem kerül sor, különben a földön elszabadul a pokol. - hadarta el gyorsan, miközben azon ügyködött, hogy a lehető legfájdalmasabban, leggyorsabban kihúzza a tört Klaus mellkasából, aki erre felszisszent, és káromkodva bosszankodott.

- A fenébe is, Caroline! Figyelj oda, mit csinálsz! - sziszegett mérgelődve, körmeit belevájta a derekába, mire a vámpírlány rámordult.

- Hallgass! - morgott rá. - Ősi létedre úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett gyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.

- El is vették. - Vágott közbe és ajak biggyesztet, mire Caroline majdnem nevetni kezdett, de türtőztette magát.

- Nőj fel, és viselkedj úgy, mintha egy érett, felnőtt férfi lennél! És vedd le rólam a kezed, különben itt hagylak téged! - utasította őt ellentmondást nem tűrően.

- Rendben - adta meg magát durcáskodva, és megadóan hagyta, hogy szerelme kivegye belőle a karót.

A furcsa helyzet ellenére is élvezte a pillanatot, mert szabadon gyönyörködhetett benne. A szeretet nőben, aki után hónapokig vágyakozott, álmodozott. Sosem gondolta volna, valaha is eljön az a nap, amikor a magáénak tudhatja, de eljött, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy örökre a magáénak tudhassa.

- Mi a... - hallotta Caroline döbbent, mérges hangját.

- Mi a baj? - kérdezte, és kezét ismét a derekára csúsztatta, hogy megnyugtassa a lányt, majd lassan a fenekére csúszott, és gyengéden masszírozni kezdte.

- Hogy mi a baj? Hogy mi a baj? - emelte meg a hangját. - Ez a baj. - mutatta fel a kezében lévő karót.

- És? - emelte fel egyik szemöldökét. - Ez csak egy egyszerű karó. - nézett értetlenül rá.

- Pontosan. Egy egyszerű karó. - dobta el dühösen a tárgyat.

- Nem értelek, Caroline.

- Nem érted? - nézett dühösen rá, bár szíve mélyén tudta, nem rá dühös. - Pár perccel ezelőtt azt hittem, örökre elvesztettelek téged, az átkozott karó miatt, amiről azt hittem, a fehér tölgyfa, amit még Esther megbűvölt, hogy elpusztíthatatlan legyen. Erre kiderül, ez csak egy egyszerű karó. Esküszöm, a saját két kezemmel fogom megölni Silast, ha ismét meglátom őt.

- Rendben, Caroline. - ragadta meg arcát, és maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen. - Nyugodj meg! Nem történt semmi baj, semmi visszafordíthatatlan. Jól vagyok. Itt vagyok veled, és nem szándékozom elhagyni téged. Soha.

- Ígéred? - kérdezte remegő hanggal, mert ismét a történtek hatása alatt volt.

- Ígérem. - bólintott fejével megnyugtatóan. - Azonban, - tette még gyorsan hozzá, mikor látta, Caroline ismét meg akar szólalni. - neked is meg kell ígérned, nem teszel semmit, mikor meglátod Silast.

- De...- tiltakozott volna, azonban Klaus nem hagyta.

- Semmi de, Caroline! Az az alak veszélyes, ezért meg kell ígérned nekem, hogy békén hagyod őt! Ígérd meg nekem, szerelmem!

- Rendben, megígérem.

- Jó. Most, hol is tartottunk, mielőtt olyan durván félbeszakítottál minket? - morogta és ezzel választ sem várva megcsókolta, hevesen és szenvedélyesen, amit a lány kuncogva, boldogan viszonzott.

Ettől a perctől kezdve gyorsan teltek a percek, repültek a ruhák, mégis örökkévalóságnak tűnt mire egymáséi lehettek. Ott az erdőben, a fák sűrűjében, a sötét éjszakában olyan magasságokba repülhettek a szenvedély, a vágy hevébe, melyet soha senki mellett nem éltek át.

A múlt vége

Lágyan, szerelmesen elmosolyodott az emlékre. Élete egyik legfontosabb pillanatára, mely az egész életét megváltoztatta, de egy percig sem bánta meg ezt a döntését.

Öröme nem tartott sokáig, mert két nappal később felbukkant Haley, és közölte vele, Klaus gyermekét várja. Caroline először nem akarta elhinni, mondván, egy vámpírnak nem lehet gyermeke, de akkor Elijah is felbukkant a boszorkány, Sophie társaságában, aki eléggé meggyőző volt. Így nem volt más választása, mint hinni nekik, főleg miután Klaus is beismerte, együtt volt a farkaslánnyal.

Mondani sem kell, hatalmas veszekedés tört ki közöttük. A vámpírlány látni sem akarta szerelmét. Napokig kerülte a hibridet, aki nem adta fel, míg meg nem hallgatta. Végül nem volt más választása, mint meghallgatni az ősi magyarázatát, ugyanis sikeresen bekerítette őt. Nem akart engedni neki, de túlságosan szerette őt, hogy ismét elengedje őt. Mint később kiderült, jól tette, hogy a szívére hallgatott, és nem az eszére.

Pár nappal később Tyler is felbukkant és iszonyú haragra gerjedt, mikor megtudta mi történt Caroline és Klaus között, ezért dühében olyat mondott, amit sosem állt szándékában bevallani. Hónapok óta viszonya volt Hayleyvel, és ő a gyermek apja. A vámpírlány hihetetlenül ostobának érezte magát, amiért nem hitt Klausnak, aki már az elején szólt neki, de nem akart hinni neki, mivel azt hitte, ez is egy újabb trükk, hogy a közelébe férkőzzön, és megszerezze azt, amit akart. Természetesen azonnal megbocsátott Klausnak, és végül boldogok lehettek egymással, kiélvezve szerelmük minden egyes pillanatát, anélkül, hogy bárki közéjük állna.

Persze nem mindenki örült a változásnak. Sokan, sokáig nem tudták elfogadni új kapcsolatát Klausszal. Megértette őket, de ez nem tántorította el döntésétől. Hónapokig nem beszélt Elena-val, mert minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy elválassza őket, ugyanis nem tudta elfogadni, hogy Caroline képes volt „összefeküdni” az ellenségükkel. Ennek köszönhetően hónapokkal később Elena elvesztette Damont, aki végül megelégelte legújabb megszállottságát és elhagyta őt. Stefan is elhagyta Mystic Fallst és New Yorkba költözött, ahol megismerkedett egy 70 éves vámpírlánnyal, Cecilia-val, és azóta is együtt vannak.

Meglepő módon Bonnie volt az egyetlen, aki a kezdetektől támogatta kapcsolatukat, bár nem örült neki, de azt mondta, „Nem mi döntjük el, hogy a szív kit választ.” Ő volt az egyetlen, aki segített neki, elfogadta Klaust, és az utálata ellenére barátságosan viselkedett vele, csakúgy, mint az anyja.

Bonnie-nak köszönhetően lassacskán Damon is elfogadta őket. A boszi és a vámpír is egyre közelebb kerültek egymáshoz, a történtek hatására, mikor majdnem elvesztették a lányt, és ők talán sosem tudták volna meg. Szerencsére, mint később kiderült, az egész egy átverés volt. Silas egy újabb kegyetlen trükkje, egy hallucináció, mellyel őrületbe kergette őt és a barátait.

Ami a legjobban megdöbbentette a vámpírlányt, hogy Bonnie és Damon nemcsak barátok lettek, hanem szeretők is, mely később szerelemmé fejlődött. Olyan mély, erős, szenvedélyes szerelemmé, amilyet ő él meg Klausz mellett, és amely az idők végezetéig kitart. Mindig is érezte, a sok harc, gyűlölet mögött egy mélyen eltemetett érzések rejtőznek, és csak idő kérdése, hogy felszínre törjenek.

Saját maga láthatta ennek bizonyítékát, mikor egyszer Klausz társaságában, kopogás nélkül besétált Bonnie otthonában, és a nappaliban, a kanapén rajtakapták Bonnie-t Damonnal, amint szenvedélyesen, vadul lovagol a vámpír ölén, aki viszonzásul a formás fenekét markolássza, és a nyakát szívja. Klausz gyors közbenjárásának köszönhető, hogy nem szakították félbe a kéj hevében vonagló párt, mikor a hibrid gyorsan befogta a száját, megragadta karját és vámpírsebességgel elhagyták a házat.

Caroline-nak nagyon nehezére esett, hogy ne szólja el magát, de egyrészt nem akarta zavarba hozni legjobb barátnőjét, másrészt pontosan tudta min megy keresztül. Ezért, bár nem volt könnyű, de tartotta a száját, hogy boszi barátnője maga döntse el, mikor óhajtja felfedni titkát. Szerencsére nem kellett sokáig várni a vallomásra, és azóta szinte elválaszthatatlanok lettek.

A gyógyír végül az ő kezébe került, és fel is használta, de nem azért, mert ismét ember szeretett volna lenni. Egyáltalán nem akart ember lenni, mert imádta a vámpíréletet, és ami ezzel járt. Azért itta meg, mert kíváncsi volt, van-e valóság alapja annak, amit Sophie mondott neki. Igaz-e az a feltételezés, miszerint Klausnak lehetnek gyerekei a vérfarkasgéneknek köszönhetően. Nem félt attól, hogy örökre ember marad, hiszen tudta, hibrid szerelme habozás nélkül átváltoztatja, csak szólnia kell neki.

Hónapokig élt emberként, és ennek minden egyes percét gyűlölte. Már épp feladta volna a várakozást, és szólt volna Klausnak, mikor váratlan dolog történt. Legnagyobb meglepetésére, és döbbenetére teherbe esett. A boldogsága határtalan volt, akárcsak Klausé, akivel madarat lehetett volna fogatni. Mindenkit megdöbbentett reakciója, hisz Hayleyt a puszta kezével meg tudta volna ölni, mikor azt állította, a gyermekét várja. Klausnak erre egyszerű magyarázata volt. Élete szerelme hordozta gyermekét a szíve alatt, és nem egy koszos szuka, aki mindenkivel összefekszik.

Klaus, a lányuk, Jodie születése után azonnal átváltoztatta feleségét, aki különleges vérének köszönhetően nem egyszerű vámpírként tért vissza, hanem hibridként. Lányuk pedig vérfarkasként született, aki szintén hibriddé változott, amint elérte a felnőtt kort. Évekkel később újabb gyermekük született, a fiúk, Jordan és a lányuk, Bonnie. Így már nem volt kétséges a feltételezés, a különleges génekkel rendelkező hibrideknek szintén lehet gyermekük.

Az eltelt évek alatt rengeteg fenyegetéssel kellett szembenézniük, sokszor kerültek halál közelébe, de szerencsére mindig sikerült felülkerekedniük a helyzeteken. Bonnie mindent megtett azért, hogy ez így is maradjon, amiért végül nagy árat fizettek. Caroline teljesen összetört, de végül Klaus, a gyermekei, családjának köszönhetően sikerült túltennie magát legjobb barátnője elvesztésén.

Ezzel szemben Damon olyan mély depresszióba esett, ahonnan még Stefannak sem sikerült visszarántania. Egy nap, egy látogatás alkalmával, az udvarházban, a nagy ablak előtt, nagy mennyiségű szürke hamut találtak, mellette pedig a Bonnie-val készült közös kép feküdt, a napgyűrűjével együtt. Nem volt nehéz rájönniük, mi történt.

Még most is rettenetesen hiányzott neki Bonnie, és bármilyen furcsa, de Damon is. Azonban az eltelt évek alatt enyhült a fájdalom, és már mosolyogni is tudott, mikor rájuk gondolt vagy az időközben elhunyt barátaikra.

Klaus iránt érzett szerelme, nemhogy enyhült volna az évek során, ahogy oly sok kapcsolattal megesik, hanem nőtt, és tudta, Klaus is ugyanígy érez iránta. Egyetlen egy percig sem bánta meg, hogy akkor éjszaka, azon a sorsfordító éjszakán utat engedett érzéseinek, mert olyan határtalan, mérhetetlen boldogságban részesült, melyről tudta, csak Klaus adhat meg neki. Klaus és a gyerekeik, és ezért csak még jobban szerette őt.

Ujjaival óvatosan végigsimított Klaus arccsontján, ahogy tovább gyönyörködött szépségében. Nem tudott betelni vele, ez volt a kedvenc reggeli időtöltése, és ezért Klaus gyakran cukkolta is, de őt ez nem érdekelte. Lassan közelebb hajolt, apró kezével beletúrt a hosszú fürtökbe, mire férje mocorogni kezdett.

- Caroline? - suttogta álmosan. - Miért nem alszol még? - húzta közelebb magához feleségét, aki könnyedén csúszott a karjai közé.

- Klaus! - szólt hozzá csábítóan, hangja vágytól fűtött volt, mely azonnal meghozta a kívánt hatást. A hibrid szeme felpattant, felemelt szemöldökkel nézett rá, ajkán huncut, csábító mosollyal.

- Igen, Caroline? - hangja mély és ingerkedő volt.

- Szeretlek. - lehelte közel az ajkaihoz, választ sem várva megcsókolta a férfit, aki habozás nélkül viszonozta, és hirtelen lendülettel a hátára döntötte, ő pedig fölé tornyosult.

- Én is szeretlek. - ajkuk ismét érzéki csókban egyesült, ahogy a szenvedély hevében, a gyönyör mámorában újra eggyé váltak. A testük, a lelkük, a szívük.

Vége